A Felhívás indokoltsága és célja
.
Magyarországon az egész életen át tartó tanulásban résztvevő 25-64 éves felnőttek aránya rendkívül alacsony: 3,3% (2014, EUROSTAT). Ez a szám jelentősen elmarad nem csak az Európai Unió tagállamainak átlagától (10,7%), de számos, a térségbe tartozó országhoz képest is alacsonynak számít (ld. Csehország: 9,3%, Szlovénia: 11,9%). További probléma, hogy a részvételi arányokon belül az iskolázottsági mutatók azt mutatják, hogy hazánkban minél alacsonyabb az egyén iskolai végzettsége, annál kisebb valószínűséggel vesz részt oktatásban vagy képzésben. Így az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők hozzáférését a munkaerő-piaci és kompetenciafejlesztő képzésekhez kiemelten támogatni szükséges. A nemzetközi szervezetek (Európai Bizottság, OECD) foglalkoztatáspolitikai ajánlásai a közfoglalkoztatás kapcsán azonos álláspontot képviselnek: a közfoglalkoztatásban résztvevők számára a továbblépés, illetve az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedés lehetőségének megteremtése érdekében – felhasználva a korábbi programok tapasztalatait – képzési és kompetenciafejlesztési programokat szükséges indítani. A hazai munkatudományi szakértők az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet 2014. évi Munkaerő-piaci Tükör közfoglalkoztatást vizsgáló tanulmánykötetében kiemelik, hogy a célcsoport tartós aktivizálása érdekében szükséges az aktív munkaerő-piaci eszközök használatának bővítése és a beavatkozások személyre szabottságának erősítése.
Jelen felhívás célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy szakképesítéssel nem rendelkező felnőtt lakosság, kiemelten a közfoglalkoztatottak részvételét az oktatásban, képzésben, és lehetőséget biztosítson számukra a munkaerő-piaci szempontból releváns képzettség, ismeretek, készségek, kompetenciák megszerzésére.
A felhívás a hátrányos helyzetű, munkaképes korú személyeket, köztük kiemelten a közfoglalkoztatottakat célozza, és a kedvezményezett járásokra fókuszál. A felhívás keretében megvalósuló program bővíti a hozzáférést a munkaerő-piaci keresleten alapuló, az elhelyezkedési esélyeket növelő képzési programokhoz, amelyek az állam által elismert szakképesítésre, részszakképesítésre, szakképesítés ráépülésre, munkakör vagy munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetenciák megszerzésére, fejlesztésére, azaz egyéb szakmai képzésre, egyéb képzésre és hatósági képesítések megszerzésére irányulhat. A program lehetőséget kínál a korábbi munkaerő-piaci képzési programokban, kompetencia- fejlesztésben részesült felnőttek számára szakmai képzésekbe történő belépésre, amennyiben a közfoglalkoztatott esetében a közfoglalkoztató az ismételt képzésben való részvételt támogatja és a képzéssel a munkaerő-piacon tovább javulhatnak esélyei. forrás: palyazat.gov.hu
Országos Hírek
Álláskalauz – Találja meg a hivatását itt és most! Munka, állás egy helyen.
Repülőjegyek
Hotelek
GINOP 6.1.1-15
-
Legutóbbi bejegyzések
- Kötelező Mezőgazdasági Agrár Képzések.
- Ginop Plusz 3.2.1 Pályázat – Szeptember 30-ig hosszabbítva.
- GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.
- GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.
- A pontosság és a minőség eredménye.
- A pontosság és a minőség eredménye.
- Fülöp Henrik: Központosítás és Integráció
- Nyílt forráskódú rendszerek – Jövőkép a Nyílt Forráskódú Rendszerekkel
- Fülöp Henrik: Stratégiai Rendszerek Centralizálása és Integrálása
- Fülöp Henrik: A Jövő Építése: Integrált Megközelítés a XXI. Század Kihívásaihoz
- Választásaink összessége
- Országunk jövőjének és egyben versenyképességének kulcsai.
- Orbán Áron vezérigazgató és Fülöp Henrik Főtanácsadó stratégiai együttműködésben.
- AI alkalmazó- kutató és -fejlesztő cégünk Magyarországon.
- Új megoldást szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák.
- Meg kell érteni a jelent, hogy a jövőt tervezhessük.
- Fülöp Henrik Képzésbe Ágyazott Foglalkoztatás. Új munkaerőpiaci és felnőttképzési modell,
- Oktatási projekt menedzser állás.
- Tanfolyam gyorsan, és a legolcsóbban.
- A legújabb megoldások, és alkalmazások bevezetése.
- Fülöp Henrik – MODELLO-val a Vasútiparban!
- Asztalosipari szerelő tanfolyam
- 350 milliárd forrásra tudnak pályázni a hazai vállalkozások.
- GINOP – Képzési szolgáltatások.
- (nincs cím)
- Felnőttképzés
- Balaton! Legyél te is a tudósítónk!
- GINOP 6.1.6 Pályázat
- GINOP 6.1.5 Pályázat
- Sikeres az „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése
- GINOP-6.1.1-15 képzési jegyzék
- GINOP 6.1.1 – Érdeklődőknek
- GINOP 6.1.1 projekt
- GINOP 6.1.1-15 – Szakmai mellékletek
- GINOP 6.1.1-15 – További információk
- GINOP 6.1.1-15 – Szükséges mellékletek
- GINOP 6.1.1-15 – Egyes támogatási kategóriák szabályai
- GINOP 6.1.1-15 – Nem elszámolható költségek
- GINOP 6.1.1-15 – Elszámolható költségek
- GINOP 6.1.1-15 – Az elszámolhatóság feltételei
- GINOP 6.1.1-15 – Elszámolható költségek
- GINOP 6.1.1-15 – Előleg
- GINOP 6.1.1-15 – Támogatási összeg
- GINOP 6.1.1-15 – Finanszírozási információk
- GINOP 6.1.1-15 – Kiválasztás
- GINOP 6.1.1-15 – Támogatás határideje és módja
- GINOP 6.1.1-15 – Nem támogathatók
- GINOP 6.1.1-15 – Támogatás igénylése
- GINOP 6.1.1-15 – Önrész
- GINOP 6.1.1-15 – Biztosítékok
- GINOP 6.1.1-15 – Fenntartás
- GINOP 6.1.1-15 – Adatgyűjtés
- GINOP 6.1.1-15 – Indikátorok
- GINOP 6.1.1-15 – Egyéb elvárások
- Ginop 6.1.1-15 – Időtartam
- GINOP 6.1.1-15 – Műszaki-szakmai elvárások
- GINOP 6.1.1-15 – Tevékenységek támogatása
- GINOP 6.1.1-15 – Elvárások
- GINOP 6.1.1-15 – Ügyfélszolgálat
- GINOP 6.1.1-15 – Támogatási háttér
- GINOP 6.1.1-15 – Forrás
- GINOP 6.1.1-15 – lehetséges kimenetek
- GINOP 6.1.1-15 – Célcsoportjai
- GINOP 6.1.1-15 Program Célja
- FELHÍVÁS GINOP-6.1.1-15
GINOP 6.1.1-15
- 3.2.1-21 III
- 3.2.1-21 III. Ütem
- Alázat
- A pontosság és a minőség eredménye
- Elszámolható költségek
- FELHÍVÁS
- FELHÍVÁS GINOP-6.1.1-15
- Felnőttképzés
- felnőttképzési.hu
- fülöp henrik
- Fülöp Henrik Főtanácsadó
- főtanácsadó
- GINOP
- GINOP-6.1.1-15
- GINOP 3.2.1-21 III
- GINOP 6.1.1
- GINOP 6.1.1-15 - Elszámolható költségek
- GINOP 6.1.1-15 Program Célja
- GINOP Plusz
- GINOP Plusz 3.2.1-21
- GINOP Plusz 3.2.1-21 III
- GINOP Plusz 3.2.1-21 III. Ütem.
- http://www.felnottkepzes.hu/
- Innovatív megoldások
- Integráció
- Képzés
- Képzések
- modello
- MODELLO Képzési Intézet
- MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
- Munkahelyi
- Munkavállalói
- Módszertani és Képzési Intézet
- Működési összhang
- Nagy Márton
- Nagy Márton Nemzetgazdasági miniszter
- Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Fülöp Henrik főtanácsadó
- oktatás
- portfólió menedzser
- Pályázat
- Stratégiai rendszerek
- Tanfolyam
- Tanfolyamok
- támogatott képzések
- újképzések