Sikeres az „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése

Sikeres az „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című GINOP-6.1.1 kiemelt projekt

 

2017. május 10-én a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) konferenciaterme adott otthont a GINOP-6.1.1-15-2015-00001 azonosító számú „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című kiemelt projekt rendezvényének.

A rendezvényen dr. Kanzsalics Eszter, az NSZFH főigazgatója ismertette a kiemelt projekt megvalósítása során elért eredményeket. Beszédében kiemelte, hogy 2017. április végéig közel 47 ezer személy került képzésbe vonásra, amely a támogatni tervezett létszám 55 százaléka. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a projekt a várakozásoknak megfelelően halad, jelentős mértékű az igény a kiemelt projekt által indított tanfolyamokra.

A nagy érdeklődést kiváltó eseményen Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára beszédében kifejtette, hogy létrejöhet egymillió új munkahely 2020-ig Magyarországon, de egyes régiókban még mindig problémát jelent a munkaerőhiány és a munkanélküliség együttes jelenléte.

Pölöskei Gáborné, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a felnőttképzés fontosságát hangsúlyozta a munkaerőhiány megoldásában, mivel az iskolarendszerű képzés a 3-5 éves képzésekkel lassabban tud reagálni a munkaadók elvárásaira. Hozzátette, hogy össze kell hangolni a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alá tartozó uniós támogatások felhasználását, de fontos szerep jut a költségvetési forrásoknak is, egyebek mellett a szakképző intézmények felújításában és fejlesztésében.

Prezentációk letöltése

forrás:nive.hu

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.